Szeptember 15., hétfő
Ma már mentem is suliba. Amikor beértem Levi és Luca már ott volt.
- Gyertek!- mondtam.
- Hát te még élsz?- kérdezte a mögöttem bejövő Ati.
- Igen. Úgy néz ki nem sikerült megölnöd. Nagyon sajnálom!- mondta Levi gúnyosan.
- Majd legközelebb! Na hagylak titeket. Menjetek csak a titkos helyetekre átváltozni!- válaszolt a szemét.
Azonban mi már nem mondtunk semmit, mert láttuk, hogy Szilvia fut felénk.
- Mindjárt jövök.- súgtam Levinek.
- Mit csinálsz?
- Legyen elég annyi, hogy Szilvi el fog menni.
. Oké.
A titkos helyen láthatatlanná változtam, majd visszamentem. Amikor Levi észrevett kissé meglepődött.
- Valami baj van?- kérdezte Szilvia.
- Nem nincs.
Ekkor kezemmel összekócoltam a haját, amiből nem érzett semmit. Levi el kezdett röhögni, a beszélgetőtársa meg zavartan a hajához nyúlt és az ujjával kifésülte. "Fogalmam sincs" mitől elkenődött a meseszép sminke, úgyhogy ő elrohant a mosdóba. Visszamentem a titkos helyre és átváltoztam, majd odasétáltam a barátomhoz. A barátomhoz. Olyan jó érzés.
- Köszi!- hálálkodott Levi.
- Nincs mit! Jössz?
- Persze!
Von és Tony is jöttek velünk, akik szintén "járnak".
- Bocsi Luca, de...
- Nyugodtan
- Köszi
Mikor végre csak ketten voltunk Levi megcsókolt.
- Luca már tudja?
- Igen.- nem mondtam el neki, hogy miután ő kiment, én még fél órát csevegtem Lucával telefonon.
- Van egy rossz hírem: Szilvi és Ati összefogtak ellenünk.
- Jaj ne! Nekem is van egy rossz hírem: Unokatestvérek.
- Mi van? Ez komoly?
- Teljesen
Csengettek úgyhogy elindultunk ( volna) az órára. Egyszer csak mindenki megfagyott, csak Levi és én meg Tony-ék nem.
- Mi történt?- kérdeztem rémülten.
- Nem tudom. Én csak megfogtam a kezed
- És ettől megállt az idő?
- Nem tudom. Nézzük meg, mi lesz, ha újra megfogjuk egymás kezét.
Alighogy megtettettük újra mindenki mozogni kezdett, mintha mi sem történt volna. Nekünk eszünkbe sem jutott bemenni órára. Inkább Levi vállalta, hogy (láthatatlanul) bejön velem a lánymosdóba(!), Ugyanis ezt muszáj volt megbeszélnünk.
- Oké. Tehát, ha megfogjuk egymás kezét az idő egyszerűen megáll. Hihetetlen- foglalta össze Levi.
-Az. De hogy van ez Vonniek-nál ?
Mikor ök is megcsinálták, az idő megint megállt.
- Szerintem menjünk vissza órára
- Jó ötlet
Mikor beléptünk mindenki csodálkozva nézett ránk.
- Hát ti meg hol voltatok?
- Otthon hagytuk a táskánkat és azt hoztuk el.
- És miért egyszerre érkeztetek vissza?
- Egy házban lakunk.
- Jó mindegy. Ti feleltek. Fanni kezdd el!
Matekóránk volt és ebből a tárgyból jó voltam, úgyhogy nem kellett Von segítsége sem, ötösre feleltem. Levinek viszont Tony súgta le az egészet, mert közte és e között a tantárgy között mérföldek vannak.
Mikor vége lett az órának mégis inkább úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.
Alíz és anya otthon volt szóval rögtön tudtam értesíteni arról, hogy valami baj van.
- Ti jártok? ez nagyon nem jó jel.
- Miért?
- Tudjátok azért kerültünk régen ide, mert elvileg két ugyanazzal a különleges képességgel rendelkező ember egymásba szeretett.
- De hát senki nem tehet arr...- kezdtem volna el a mondandóm, de belém fojtotta a szót a látvány: Dave az inas repülve(!!!) jött fel a lépcsőn. Nem vett észre minket és nyilván azt sem tudta, hogy itthon vagyunk, ezért nem is tudhatta, hogy ezt hallani fogjuk:
- Tesó, kész vagyok az a plafonnal, jöhet az ablak. Máskor jobbat találj ki, ha azt szeretnéd, hogy a család közelében tudhass.
- Te anya testvére vagy?- Dávid ekkor vette észre, hogy mi is itt vagyunk és elöntötte a pír.- Miért nem mondtátok el?
-Na, jó! Most inkább megyek- hebegte a nagybácsim.
- Persze, hagyd csak rám.- mondta anya.- Igen. A testvérem.
- De miért nem beszéltél nekünk róla?
- Nem vagyok rá valami büszke.
- Akkor is a tesód!-háborodtam fel.- Én már nem bízom meg benned!- kiáltottam és elindultam a szobám felé. Ekkor láttam meg, hogy a húgom is hallott minket és rá sem bír nézni anyára.
Bementem a szobámba, bekulcsoltam az ajtót és láthatatlanná változtam. Nem sokkal később Levi jött át hozzám a titkos ajtónkon.
- Figyu Fanni! Anyukádnak biztos meg volt az oka, hogy eltitkolta.
- Mint mindent? Biztos még van egy rakás dolog amit nem mondd el nekünk.
- Lehet, hogy valamitől félt minket.
- Kitől? A testvérétől? Kérlek most inkább hagyj magamra!
- Ha te akarod
Gondolkodni akartam de nem volt rá erőm, cs fáradtan dőltem az ágyamba, ahol elnyomott az álom.
- Mi történt?- kérdeztem rémülten.
- Nem tudom. Én csak megfogtam a kezed
- És ettől megállt az idő?
- Nem tudom. Nézzük meg, mi lesz, ha újra megfogjuk egymás kezét.
Alighogy megtettettük újra mindenki mozogni kezdett, mintha mi sem történt volna. Nekünk eszünkbe sem jutott bemenni órára. Inkább Levi vállalta, hogy (láthatatlanul) bejön velem a lánymosdóba(!), Ugyanis ezt muszáj volt megbeszélnünk.
- Oké. Tehát, ha megfogjuk egymás kezét az idő egyszerűen megáll. Hihetetlen- foglalta össze Levi.
-Az. De hogy van ez Vonniek-nál ?
Mikor ök is megcsinálták, az idő megint megállt.
- Szerintem menjünk vissza órára
- Jó ötlet
Mikor beléptünk mindenki csodálkozva nézett ránk.
- Hát ti meg hol voltatok?
- Otthon hagytuk a táskánkat és azt hoztuk el.
- És miért egyszerre érkeztetek vissza?
- Egy házban lakunk.
- Jó mindegy. Ti feleltek. Fanni kezdd el!
Matekóránk volt és ebből a tárgyból jó voltam, úgyhogy nem kellett Von segítsége sem, ötösre feleltem. Levinek viszont Tony súgta le az egészet, mert közte és e között a tantárgy között mérföldek vannak.
Mikor vége lett az órának mégis inkább úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk.
Alíz és anya otthon volt szóval rögtön tudtam értesíteni arról, hogy valami baj van.
- Ti jártok? ez nagyon nem jó jel.
- Miért?
- Tudjátok azért kerültünk régen ide, mert elvileg két ugyanazzal a különleges képességgel rendelkező ember egymásba szeretett.
- De hát senki nem tehet arr...- kezdtem volna el a mondandóm, de belém fojtotta a szót a látvány: Dave az inas repülve(!!!) jött fel a lépcsőn. Nem vett észre minket és nyilván azt sem tudta, hogy itthon vagyunk, ezért nem is tudhatta, hogy ezt hallani fogjuk:
- Tesó, kész vagyok az a plafonnal, jöhet az ablak. Máskor jobbat találj ki, ha azt szeretnéd, hogy a család közelében tudhass.
- Te anya testvére vagy?- Dávid ekkor vette észre, hogy mi is itt vagyunk és elöntötte a pír.- Miért nem mondtátok el?
-Na, jó! Most inkább megyek- hebegte a nagybácsim.
- Persze, hagyd csak rám.- mondta anya.- Igen. A testvérem.
- De miért nem beszéltél nekünk róla?
- Nem vagyok rá valami büszke.
- Akkor is a tesód!-háborodtam fel.- Én már nem bízom meg benned!- kiáltottam és elindultam a szobám felé. Ekkor láttam meg, hogy a húgom is hallott minket és rá sem bír nézni anyára.
Bementem a szobámba, bekulcsoltam az ajtót és láthatatlanná változtam. Nem sokkal később Levi jött át hozzám a titkos ajtónkon.
- Figyu Fanni! Anyukádnak biztos meg volt az oka, hogy eltitkolta.
- Mint mindent? Biztos még van egy rakás dolog amit nem mondd el nekünk.
- Lehet, hogy valamitől félt minket.
- Kitől? A testvérétől? Kérlek most inkább hagyj magamra!
- Ha te akarod
Gondolkodni akartam de nem volt rá erőm, cs fáradtan dőltem az ágyamba, ahol elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése