2015. január 14., szerda

18. rész

Hali!
Itt az új rész:
- Már elnézést, de én nem megyek magukkal!- húztam fel magamat és egész egyszerűen otthagytam őket és felmentem a 3.-ra, be a szobámba. Levi is követett.
- Sürgősen húzzunk el innen!- közölte velem az ő stílusában, hogy szerintem is gáz van. Egyetértettem vele, ezért a számat elhagyta az a bizonyos "semmi", aminek köszönhetően egész kényelmesen surranhattam ki a házból Levivel együtt. A tudósok teljesen fel voltak dúlva és a szüleinkkel keveredtek heves szócsatába, majd elhagyták a minikastélyt. 
Mindannyian megkönnyebbültünk egy kicsit,de tudtuk, hogy ennek itt nincs vége. Láthatóvá változtam és nagy sóhajjal huppantam le a nappaliban elhelyezett kanapéra. Szomorúság és düh kavargott bennem és abban a pillanatban még az addiginál is jobban kezdtem utálni Szilviát, már ha ez lehetséges. Nem tudom mennyi ideig csak ültünk és meg sem szólaltunk. Mindenki  tudta, hogy ugyanarra gondol a másik is, de ez egy olyan helyzet volt, ami nem lett volna attól könnyebb, ha beszéltünk volna róla. Luca is leült mellém és vigasztalóan megsimította a karomat.
- Ne nézzél már úgy, mint egy megpenészesedett gomba!- a helyzet ellenére ezen elröhögtem magam.
- Tényleg olyan voltam?
- Hát, körülbelül. Egyébként is, nincs olyan helyzet, amit Veres Luca ne tudna megoldani, úgyhogy biztosíthatlak róla, hogy holnapra lesz egy tervem.- ekkor előhúzott a zsebéből egy össze-vissza hajtogatott papírt és a kezembe nyomta. Felkacagtam, mert a papírra tényleg ez volt írva nyomtatott nagy betűkkel: "Nincs olyan helyzet, amit Veres Luca ne tudna megoldani"
- Ezt mégis mióta hordod magaddal?
- Eléggé régóta ahhoz, hogy kellő önbizalommal rendelkezzek. Viszont, ha megbocsátasz, most mennem kell, mert még a kitűnő Veres Lucának is meg kell oldania a házi feladatát, ami most még nincs kész.
- Óóó, akkor pont jó, ha maradsz! Nekem sincs.
- Ezt megbeszéltük.- válaszolt a barátnőm, majd felbaktatott velem a szobámba.
Természetesen én jártam jobban azzal, hogy maradt, mert míg ő becsület-teljesen töltögette az üres sorokat, én csak rápillantotta az övére és szorgosan másoltam. Ezt persze a kitűnő is észrevette és nem hagyhatta szó nélkül.
- Csak nem a házimat másolod?
- Ezt meg miből gondolod?
- Talán abból, hogy ez a feladat egy fogalmazás és te szóról-szóra ugyanazt írtad, mint én. Ráadásul szerintem még Szilvinek is feltűnne, ha valaki két másodpercenként kapná a fejét a munkájára.
- A barátok mindent megosztanak egymással.- húztam széles  mosolyra a számat.- Mi pedig igazi ölb-k vagyunk.-tettem hozzá nyájasan és úgy átöleltem Lucát, hogy szegény kishíján megfulladt.
- Hány éves is vagy?- kérdezte, jogosan.
- 13.
- Agyilag kérdeztem- forgatta meg a szemét, mire én felkacagtam.
- Most mi van?-
- Ja, csak  igazából azért öleltelek meg, hogy megtudjam cserélni a füzeteket.
- Ne mondd, hogy másolni is lusta vagy!
- Ez van.- vontam vállat, majd erősen magamhoz szorítottam a barátnőm füzetét, azzal a komoly szándékkal, hogy nem adom neki vissza. Persze, fél perc kellett neki ahhoz, hogy újra a kezei közt tartsa.
Nagyon jól szórakoztunk, de amikor Luca elment, újra eszembe jutott az a kérdés. A kérdés, ami most két családot nem hagy nyugodni: Most mi lesz?

1. Blogajánlóm

Sziasztok!
Mint ahogy azt a címből is láthatjátok, ez nem új rész. A napokban került nyilvánosságra az első blogajnálóm. Ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok ide!
Most csak ennyi lett volna a bejegyzés, de remélem, hogy hamarosan új részt is tudok hozni nektek. ☺
Kitty Charmmy

2015. január 3., szombat

17.rész

Hali!
Itt van az új rész, remélem tetszik. 

Folytatás 

- Ati mondta el ugye?- kérdeztem, mert tudtam, hogy itt már nincs értelme kertelni.
- Mondanám, hogy Levi, de azt nyilván nem hinnéd el és nagy sajnálatomra tényleg nem ő volt. Most viszont, hogy tudom, számolgathatod a szabad napjaidat, mert kísérleti kisegeret csinálok belőled.- mosolyodott el gúnyosan.-ezzel gondolom azt akarta elérni, hogy felhúzzam magam, de én csak viszonoztam a mosolyát és válaszoltam.
- Hát persze! Ráadásul nyilván el is hiszik majd. Van bizonyítékod is drágám?- láttam az arcán, hogy elszontyolodik, mire diadalmas vigyor kíséretében ennyit szóltam:
- Sok sikert! Szia!- ezzel pedig Lucát elrángatva az ő házukhoz vettem az utat. Barátnőm egy darabig hang nélkül sétált mellettem, majd hirtelen megtörte a csendet:
- Figyu! Nem kéne félnünk?
- Bizonyíték nélkül úgysem ér el semmit, csak azt, hogy hülyének fogják nézni. Ráadásul van egy csomó segítségünk is.- Vonnie-re gondoltam és ekkor olyan váratlanul álltam meg, hogy Luca majdnem eltaknyolt a járdán.
- Mi az?
- Te láttad Vonnie-t és Tony-t.
- Nem.Nincsenek nálatok?
- Szerintem nem, el sem hiszem, hogy eddig fel se tűnt.
- Csak azt ne mondd, hogy...
- Ezer százalék, hogy Felicia  volt az. Biztos elrabolta őket- egy könny csordult le az arcomról. 
-Nyugi, visszaszerzitek őket!
Innentől kezdve csak csendben sétáltunk egymás mellet, egészen a minikastélyig, vagyis a házunkig.
Amikor kinyitottam az ajtót, egy rakás ismeretlen emberrel találtam magam és nagyon rosszat sejtettem.
- Elnézést, de maguk kik?- kérdeztem és, amikor választ kaptam, kissé megszédültem.
- Szakképzett tudósok vagyunk és, mivel gondolom ez lett volna a következő kérdésed, azért vagyunk itt, mert valaki arról értesített minket, hogy ebben a házban nem hétköznapi emberek laknak.- Luca láthatta rajtam, hogy az ájulás szélén állok, ezért ő folytatta helyettem ezt a párbeszédet.
- Már elnézést, de ebben a házban csak normális emberek laknak, akikek nincs semmilyen rendellenességük, maximum az, hogy rendelkeznek olyan őrült ismerősökkel, akik be akarják őket mocskolni. Javasolnám, hogy inkább azt vizsgálják meg, aki ezt mondta. Ki tudja, lehet, hogy nincs agya.
Miközben barátnőm beszélt, én megerősödtem és elkezdtem keresni a tekintetemmel Vonnie-kat. Egy nagy és megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor az én aranyos kis démonkám repült mellém. Intett egyet, majd értetlenül pillantott a Lucával szemben álló tudósokra. A lány befejezte monológját, úgyhogy megint ők következtek.
- Akkor nyilván nem baj, ha megvizsgáljuk a leányzót és a ház lakóit.
- De minek?- bukott ki a barátnőmből, megjegyzem jogosan, hisz az alapján, amit ők tudnak, nincs velünk semmi baj.
- Nyugodjon meg, hamar készen leszünk! Csak veszünk egy DNS mintát.- na, az pont elég arra, hogy rájöjjenek.
- Higgye el, nincs rá szükség! Nincs velünk sem.. szóval normálisak vagyunk. Most komolyan, azt sem tudjuk miről van szó. Annyi viszont biztos, hogy senki nem támadhat bizonyíték nélkül és kizárt, hogy az van, mert mind az annyiszor hangoztattuk, nincs rendellenességünk.
-Jó, elég. Most velünk jönnek.