2014. november 7., péntek

15.rész

Hali! Bocsi, hogy rég hoztam új részt, igyekszem sietni, de annyi tanulnivalóm van, hogy nincs időm.
Tudom, hogy nem ide tartozik, de nyitottam egy új blogot, ami nem egy kitalált történetről, hanem rólam szól. Ha érdekel, kattints ide.Na de most már jöjjön az új rész:

Szeptember 30., kedd
Folytatás

-Mi van?- kérdezte Levi.
- Jól hallottad.
- Na jó! Most azonnal hívjuk anyáékat.- már tárcsázta is a számot.
- Anya, kérlek gyertek ide!- parancsolta nekik a telefonon keresztül, majd válasz nélkül kinyomta a hívást.

5 perc múlva szüleink ziláltan léptek be a kórterembe.
- Mi az amiért ide kellett jönnünk?- kérdezték és arcukon egyértelműen látszott, mit gondolnak.
- Van egy kis probléma-kezdtem.
- Vagyis?
- Na jó Leviben találtak valamit, ami összefügghet a képességekkel.
- Mivel van a probléma?
- A DNS-ével van valami.

Társalgásunkat egy orrvos szakította félbe, aki szintél belépett a helyiségbe. Valamiért nagyon hasonlított valakire, de nem jöttem rögtön rá, hogy kire.
- Jó napot! Hazamehet a beteg?- érdeklődött anyu.
- Ha minden jól megy, akkor soha.-felelte az orvos, nekem meg a plafonig emelkedett a szemöldökön.
- Tessék?- kérdezte anya is, aki félrenyelt, úgyhogy megveregettem a hátát.
- Legyen elég annyi, hogy a kórházból kikerül.-emelte föl az eddig lehajtott fejét, mire szembetaláltam magam Felicia eszelős zöld tekintetével és ijesztő mosolyával.
- Ez nem lehet igaz- hallottam anyu hangját.
- Mit akarsz tenni?- kérdeztem dühösen fürkészve ellenségünket.
- Hát én csak gondoltam neked szükséged van egy hugicára,  nekem meg szüségem van a képességetekre és esetleg cserélhetnénk.- Ekkor ő odavarázsolta kishúgomat, engem meg a sírás kerülgetett.
- Alíz!
- Nyugi!- kacsintott rám, mire némiképp megnyugodtam. Hihetetlen, hogy  az a képző izé, ahova Tibibel jár, milyen gyorsan tanít, mert Liz még csak pár napja jár oda, de már szinte mindent elsajátított. Így nem aggódtam, amikor meg láttam, hogy észrevétlenül kinyitja  az ablakot, hogy segítsen apának, aki összegyűjti az esővizet. miután az utóbbi felemelte, szépen leöntötte vele Feliciát. 

Kuncogni nem volt időnk, mert nagyon gyors tempóval futottunk kifelé, Levi és én még átváltozni is alig tudtunk. Miután azonban ez megtörtén, egész ráérősen sétáltunk haza, anyáékkal ellentétben, akik végigfutották az egész utat.
Mikor megérkeztünk, a szülőkkel közösen megállapítottuk, hogy nem fontos járni abba a védőmicsodába, mert úgysem ér semmit
- Mindenki megvan?- kérdeztem, választ azonban nem kaptam.