16., rész

Hali! Itt az új rész! Mielőtt belekezdenétek szeretnélek megkérni titeket arra, hogy pipáljatok és írjatok véleményt kommentbe valamint chat-be, mert ez visszajelzés nekem, hogy tényleg van értelme annak, amit csinálok.

Folytatás

Ijedten kezdtem kutatni családtagjaimat, mire azok egyszerre előjöttek, mert mint kiderült, csak elbújtak előlem.

- Ilyet még egyszer ne csináljatok! Tudjátok, hogy megijedtem?

- Hát, az arcot olyan volt, mintha kísértetet láttál volna-nevetett fel a húgom.

-Ha, ha ha... nagyon vicces! Levi?
- Ő elment valahová, de azt mondta mindjárt jön.
- Nem veszélyes ez?- kérdeztem a szemöldökömet felvonva.
- Nem tudom.-húzta el a száját Liz.
- Hova ment?- kérdeztem. Amint megkaptam az infót elindultam arrafelé.

Lehet, hogy velem van a baj, de én nem gondolom normálisnak, hogy valaki, aki nem rég szökött meg a kórházból, maradandó sebekkel, egyedül sétáljon az utcán.
Ez a gondolatom be is igazolódott, ugyanis Levi éppen Attilával bunyózott egy kihalt utcasarkon.
Barátom ziláltan, szakadt pólóban feküdt a földön és Ati sem nézett i jobban.
- Úristen! Ezt most azonnal fejezzétek be!- ekkor mindketten rám néztek.
- Fanni hidd el, hogy nem én kezdtem!
-  Teljesen mindegy, hogy ki kezdte. Levi, menj haza, mert nem szabad még kimenned a házból! Ati, te pedig nem vagy normális. Eltört a kulcscsontja. Te teljesen hülye vagy?
-Nem hagylak itt vele!- ellenkezett a barátom.
- Én pedig nem vagyok hülye!- kontrázott Attila.
- Én is megyek veled.- mondtam az előbbinek.- Neked pedig inkább nem mondok semmit.- címezte, a mondatot az utóbbinak.
Elindultunk Levivel a ház felé.
- De mégis hova akartál menni?
- Nem tudom, Csak szerettem volna egy kicsit sétálni.
- Könyörgöm. Az előbb szöktünk meg a kórházból.
- Igazad van, bocsi! Ne haragudj!- olyan aranyosan nézett rám, hogy simán megbocsátottam neki és elmosolyodtam.
Közben haza is értünk. Alíz nyitott nekünk ajtót, Hozzá kell tenni, hogy közte és a kilincs között volt vagy 10 méter.
- Na végre, hogy itt vagytok. Azt hittem megörülök. Nem igaz, hogy nem bírod megjegyezni, hogy kell tartanod a kezed.- az utolsó mondatot már Tibinek mondta.
- Óóó bocsánat Ms. Tökéletes!- röhögött a fiú.
- Mit mondtál?- kapta fel a fejét a húgom
- Tibi!- dorgáltam meg a testvérét Levi.
- Csak vicceltem.- pacsizott össze velem, aki természetesen jót röhögött a viccen.
- Fanni! Te áruló!
- Azt hiszem jobb, ha megyek.
- Én is!
- Persze! Enyelegjetek csak és hagyjatok itt Vele!
- Hogy mit mondtál?
- Azt, hogy hagyjatok itt Vele!- mutatott az ártatlanul ácsorgó fiúra.
- Nem, nem  az előtt.
- Ja, azt, hogy enyelegjetek csak nyugodtan!
- És ez, hogy jutott az eszedbe?
- Nem jártok?
- Ezt honnan tudod?
- Egyértelmű.
- Na persze!
- Jó igazából kiszedtem Leviből.
- Szégyelld magad!
- Ez van.- mondta az én imádott húgom.
Én meg otthagytam és felhívtam Lucát.
- Hali!
- Szióka! Van kedved velem eljönni vásárolni?
- Persze!- Oké. Akkor 6 perc múlva ott vagyok nálad és indulhatunk. Addig kapd össze magad!
-Jó. Szia!
- Szia!

Villámgyorsan átöltöztem és magamhoz vettem egy kis táskát, hátha nekem is megtetszik valami. Luca ígéretéhez híven kevesebb, mint 5 perc elteltével odaért a házunkhoz és ráfeküdt a csengőre.
- Jól van, megyek már!- kiáltottam és lerohantam a lépcsőn. Még elköszöntem anyától, majd el is indultunk Lucával.
A barátnőm 3 boltba rángatott be. Végül jól tettem, hogy vittem magammal táskát, mert én is vettem egy labellót, egy telefontokot és egy jegyzetfüzetet.
Akár különleges vagyok, akár nem, ezekre nekem is szükségem van.
Éppen Lucával beszélgettem, amikor egy ismerős hangot hallottam:
- Hogyhogy nem láthatatlanul vásárolgatsz?- odafordultam a hang irányába és döbbenten néztem Szilviára.